A ló napi átlagban 15 órán át legel, s eközben 200 négyzetméteres területet is képes lelegelni (a fűnek kb. 15 cm magasnak kell lennie). Annak a lónak, amelyik nem dolgozik, egy jó legelő füve önmagában is kiegyensúlyozott összetételű tápláléknak számít. Télen azonban pótolni kell a hiányzó tápanyagokat. A rendszeresen dolgozó lovaknak magától értetődő módon kiegészítő, vitamindús táplálékra van szükségük. Ahhoz, hogy a ló elég legelnivalót találjon, a legelőnek egy lóra számítva, legalább 2 hektár nagyságúnak kell lennie.

A legelőnek elég nagy távolságban kell elhelyezkednie a forgalmas autóutaktól, hogy a ló biztonságban legyen. A kipufogógázok nemcsak a levegőt, hanem a füvet is szennyezik. Arra is ügyelj, hogy a legelő ne egy túlságosan félreeső helyen legyen, főleg ha a ló az egész évet ott tölti. A legelőnek nem szabad túl szeles, huzatos helyen lennie, sem pedig túlságosan napfényes vagy túlságosan árnyékos helyen. Az igazán jó legelőn mindig található szélvédett beálló, mely az eső ellen is véd.
A száraz talaj a jó talaj. Az enyhén lejtő terepnek megvan az az előnye, hogy a víz, amit a talaj nem tud felszívni, gyorsan elfolyik. A homokos talaj, olyan mint a szivacs, és szárazon tartja a legelőt. Itt azonban csak ritkás, gyér fű nő. A legjobb a jó vízelvezetéssel rendelkező, termékeny talajú legelő. A hegységekben és az előhegységekben a sziklák gondoskodnak arról, hogy a víz gyorsan elfollyon. Az ilyen helyeken növő fű különösen tápláló.
A kerítésnek megbízhatóan erősnek, megfelelően  magasnak és stabilnak kell lennie. Legjobb, ha villanypásztor is van rajta, mert így a ló meg sem próbál elmenni.